Leszerelés után nyűgösen álltam be újra a munkába, lassan szoktam vissza. Új lakást kellett keresnem, új munkakört kaptam, mindent meg kellett szokni, nem ment könnyen. A honvédség nem valami jó hely volt, sokat unatkoztam, bőven volt szívatás, csikágó, meg más idétlenség. Egyetlen dolog volt jobb, mint civilben: mindig megmondták, mit kell csinálni, nem kellett gondolkozni a megoldáson. Mindent ezerszer gyakoroltunk, minden helyzetre volt kész terv, mindenre volt ember. Megértem azokat, akik továbbszolgáltak, feladták az önállóságukat, civil életüket azért, hogy soha többé ne kelljen önálló döntéseket hozni.
Papírmunkákat intéztem, kisajátítási terveket kellett egyeztetni, jártam eleget földhivatalokban, tanácsházákon, téeszekben, többet voltam mindenféle irodán, mint amennyi jólesett. Arra hamar rájöttem, hogy minden hivatalban ugyanolyan emberek ülnek, mintha oda lettek volna tenyésztve. Reggel időben kezdenek ugyan, de mintegy negyedórás eszement tempójú ceruzahegyezés után félórát kávéfőzéssel és ivással töltenek. Aztán elindulnak bolyongani a leíróiroda, irattár, iktató háromszög körül, mindenütt időznek kicsit, beszélgetnek, szocializálódnak.
Ezzel el is telik a munkanap egy jelentős része, délig aztán elintéznek egy, maximum két ügyiratot. Az fontos, hogy egyszerre ötnél több előadói ív ne legyen az asztalukon, mert akkor látszik, hogy nem dolgoznak eredményesen, de háromnál kevesebbet sem hagynak kinn, mert megszólják őket, nincs elég munkájuk. Délben aztán kitörnek a nyomasztó hivatali falak közül, fél kettőig biztosan nem érdemes keresni senkit az asztalánál. A délután arra való, hogy tele gyomorral mímeljék az irodai munkát, vánszorognak az órák estig. Munkaidő végén egyszerre érnek a portára, letelt a nap.
Ha gyorsan akartam egy pecsétet, vagy engedélyt, vagy határozatot intézni, meg kellett keresnem azt a középkorú asszonykát, akire hatott bájgúnár vigyorom. Érdeklődtem a gyerekek felől, nőnapra, névnapra vittem virágot, dicsértem a frizurát. Ezek roppant sunyi, alamuszi praktikák, de máshogy várhattam volna harminc napokat én is bőven. Hát, inkább bedobtam magam, és megkaptam mindent soron kívül.
Ezzel együtt marhára untam az egészet, sokszor azt se tudtam, mit intézek, annyira nem érdekelt a munkám. Az egészben csak az volt jó, hogy a cég jogi osztályára sokat kellett járnom, és ott dolgozott Mária. Kezdetben föl sem tűnt, amolyan "tudós macskája" módra mindig valami iratba volt bújva, fel sem nézett, ha bementem az osztályra. Először egy bonyolult ügy miatt beszéltünk, a cég próbafúrást végzett egy ferencszállási tanya mellett, a kisajátításban érintett volt a tanya gazdája, két téesz, egy állami gazdaság, két kilo papír képződött egy hét alatt. Mária segített eligazodni a dologban, késő estig maradtunk az osztályon, a takarítók körbeporszívóztak, már mentek volna haza.
Aztán mindennel Máriához mentem, nagyon ráhajtottam, tetszett. Magas lány volt, hosszú barna hajjal, barna szemekkel, mindig valami jó illat vette körül, szeretett nevetni, sokat mosolygott. Ő volt az osztályon a legfiatalabb, mégis külön irodája volt, pedig még csak tanulta a jogot. Próbáltam hívni randira, mindig kitért előlem, pedig láttam rajta, hogy nem utál, vagy valami, csak éppen tartózkodott, a kelleténél jobban. Körbeérdeklődtem pletykaszinten persze a cégnél, de senki nem tudta, kivel jár, legalábbis nem sikerült semmit megtudnom.
Már lassan beletörődtem, hogy ebből nem lesz románc, ráadásul elment három hét tanulmányi szabira. Kerültem a jogi osztályt, amúgy sem volt sürgős elintéznivaló, inkább a terepen mozogtam. Egyik faluban éppen a téeszközpontból hoztam ki aláíratott terveket a hónom alatt, mikor rámköszönt Mária, ragyogott a szeme. Kiderült, hogy ebben a faluban laknak a szülei. Ment volna vissza a városba, fel volt pakolva mindenféle lekvárral, kóstolókkal, hát elvittem inkább Szegedre, ne cipekedjen a buszon.
Azon a lakótelep lakott, ahol korábban én is, még a lakása is ugyanolyan garzon volt. Persze nála minden steril, a konyhában sehol mosatlan, és valami finom illat. Cserébe a fuvarért, meg a cipekedésért meghívott egy kávéra, míg főzte, kimentem a mosdóba. A fürdőszobában a mennyezetről narancs sárga búrás lámpa lógott, a falon hatalmas fekete fürdőköntös, a mosdón valódi kagylóhéjban volt a szappan. A szobában hatalmas franciaágy, szinestévé, video, azám, sok kazetta, ez akkoriban nagy szó volt, egy vhs magnót százezer forint körül mértek.
Megittuk a kávét, sokat beszélgettünk, tetszett, ahogy nevet, először mindig a szeme húzódott mosolyra, aztán a szája, végül az egész arca nevetett, aztán igazgatta, csavargatta a haját. A jobbkezén volt egy gyűrű, úgy tettem, mintha roppant mód érdekelne, kértem, hadd nézzem meg. Finom, meleg volt a keze, szép hosszú ujjakkal, nem festette a kömét, képtelen voltam megállni, belecsókoltam a tenyerébe. Nem húzta el azonnal, de komolyra vált az arca, felállt, kinézett az ablakon. Mikor visszafordult, mosolygott, mint aki fontos és bölcs döntést hozott. Hozzáléptem, egy tincset kisimítottam az arcából, selymes volt a haja, finom szálú, vegyesen világosabb és sötétebb szálakkal. Magamhoz húztam, nem ellenkezett, de mikor meg akartam csókolni, eltolt magától. Azt hittem, megbántódott, elköszöntem. Az ajtóhoz kísért, egyik kézzel fogta a kilincset, a másikkal végigsimította az arcom, a karom, utána nyitott ajtót. Gyalog ballagtam le a hetedikről, otthon nem találtam a helyem, kóvályogtam a városban.
Másnap a Szeged Áruházban futottunk össze, olyan természetesen adott puszit, mintha a évek óta járnánk együtt. Korán délelőtt volt még, semmi kedvem nem volt bemenni melózni, ittunk egy kávét, aztán hazakísértem. A kapuban kézenfogott, úgy mentünk a liftig, a liftben már csókolóztunk, az előszobában már alig volt rajtunk ruha. Az ágyon levetkőztetett teljesen, rajta sem maradt semmi. Hanyattfektetett, úgy méricskélt, mint paraszt vásárban a lovat, simogatta a combom, a karom, csókolgatta a hasamon a bordákat. Mohón szeretett, sokszor, sokáig fogadott magába, de legjobban nézni szeretett. Nem voltam pedig valami nagy durranás, sportoltam, de nem gyúrtam, inkább inas voltam, mint izmos. Mégis, soha nem engedte, hogy felvegyek valamit, örömködött a látványban, szerette, hogy szőrtelen a mellem, a hátam.
Én is nagyon szerettem, ha meztelenkedünk, nyúlánk alakja volt Máriának, háta közepéig ért dús, egyenes barna haja, hosszú combjai voltak, izmos, kemény lábszára, fényes volt rajta a bőr. Gyönyör volt, ha meztelenül ült a kanapéra, és felhúzta a lábát, ilyenkor hiába zárta össze a térdét, alul ragyogóan mosolygott a lényeg, kissé szétnyílva, rá kellett rontanom. Együtt fürödtünk, mostam a haját, szeretett a zuhany alatt izgatni, és szájában tartva várta, hogy kilőjek, szerette érezni, ahogy élvezek. Pedig néha megköhögtette, ha mohón nyelt, nem figyelt a ritmusra.
Soha nem alhattam nála, sőt már azt sem szerette, ha estig maradok, ideges lett, szinte kidobott. Gondoltam, a vizsga miatt stresszel, hát hagytam, örültem így is neki, mikor másnap délelőtt úgy várt, akkora szerelemmel, amit nem könnyű leírni. Már vagy tizedik alkalommal voltam Máriánál, éppen a kocsit nyitottam a parkolóban, mikor a lépcsőháznál megállt a vezérigazgató kocsija, a vezérhelyettes szállt ki belőle, és saját kulccsal nyitotta a kaput. Magabiztosan indult befelé, mint aki ott lakik, hömpölygött a liftbe.
Rossz érzés fogott el, hogy majdnem lebuktam itt munkaidőben, nehéz lett volna kimagyarázni. Kötetlen volt a munkaidőm, megcsináltam, amit kiadtak, néha reprezentáltam a cégnek, így aztán nem piszkáltak, de én sem akartam ezzel a kelleténél jobban visszaélni. Másnap délelőtt meséltem Máriának, hogy majdnem találkoztam a főnökkel, poénkodtam, hogy szinte lebuktam. Mária elsápadt, ideges lett, felemelte a hangját, alig tudtam leállítani, remegett az idegtől.
Nem akart szeretkezni, azt modta, ez így nem mehet tovább, én nagyon rendes srác vagyok, és nagyon szeret velem lenni, de neki nincs más esélye, mint a cég, értsem meg, nem találkozunk többet. Nem értettem, de hát miért, itt lakik a főnök, baszki, pont ebben a házban, az lehetetlen.
Mária nézett rám, halálfehéren. Nem érted, te hülye, olyan vagy, mint egy gyerek, úgy is kefélsz, mint egy gyerek, hát miért nekem kell mindent kimondani, miért vagy ilyen értetlen. A főnök itt lakik, az övé a lakás, itt minden az övé, a fekete fürdőköpeny, a szivardoboz, a marokkói kávé, a francia konyak, a parfümök, a tévé,a videó, a tapéta, minden, nem érted?!
Mindig is értelmesebbnek gondoltam magam másoknál, büszke voltam arra, hogy jól vág az eszem, ha nőkről, vagy valami bizniszről van szó, de most eltartott egy darabig, mire felfogtam, miről beszél.
Nem is nagyon tudtam szólni, az esett nagyon rosszul, mikor azt mondta, úgy szeretkezek, mint egy gyerek.
