Leningrádban volt egy kis fennakadás, a kőolajkutató hivatalnál elkeveredtek a meghívóink, senki nem tudott rólunk, így aztán gyorsan eldugtak minket a várostól vagy negyven kilométerre lévő dácsába. Hatalmas fenyőerdőben voltunk, katonák őrízték a területet. A dácsa elég vegyes épületekből állt, volt ott rönkház, betonbunker, parasztház, iskolaépület előregyártott panelekből, tantermekkel. Komplett tornacsarnok, fedett uszoda, istálló lovakkal, rengeteg kutya. Gondolom, valamilyen oktatási, egyben polgári védelmi központ lehetett, de azon sem csodálkoztam volna, ha egy szép napon szirénák szólalnak meg, kettényílik a hatalmas farakás, és interkontinentális rakéták indulnak neki. Reagen éppen rosszban volt a Szovjetúnióval, azt hirdette, hogy a gonosz birodalma, űrháborúra készült.
Persze akkor erről semmit nem tudtam, nem érdekelt a világpolitika, éppen féléves tanulmányúton voltunk, ami tulajdonképpen nem volt más, mint erőteljes lebutulás. Akárhol is jártunk az oroszoknál, örömmel fogadtak, etettek-itattak, de semmi olyan technikát nem mutattak, amit ne ismertünk volna. Nyilván, hiszen otthon is ruszki technikát használtunk főleg. A lépték viszont más volt, Bakuban konkrétan két hét alatt lehetne bejárni azt a kitermelőt-finomítót, amit otthon két óra alatt.
Nem csak a méretekkel bántak nagyvonalúan a vendéglátóink, hanem az idővel is. Semmi nem volt sürgős, ha vendégekről volt szó, egy-két napot várni repülőre, hajóra, terepjáróra, ugyanmár, ennyit simán elmosolyogtak, elbátyuskáztak a szervezők. Hogy ne legyen túl sok gond velünk, főleg itattak, egyfajta bárgyú bódulatban vártuk mindig a következő napot.
A dácsában nagyon jó volt, korábban aludtunk fémgarázsban is, mert elfeledkeztek rólunk Szocsiban, nyáron ez nem túl kellemes. Itt viszont hatalmas faragott ágy volt a szobámban, öntöttvas kályha, sárgult függönyök a kis kazettás ablakon, a sarokban porcelán lavór, és magas, csőrös porcelán vizeskancsó. A mosdó alatti szekrényben cserép bilit tartottak. Európai jellegű zuhanyzó csak az uszodánál volt, mosdókagylót ott sem találtam, hosszú bádogvályú fölé szereltek csapokat. A wc már nem is volt meglepetés, megszoktuk pár hetes kaukázusi túránk után.
Az uszoda viszont nagyon korrekt volt, ötvenméteres, mély versenymedence, külön műugró medence, kétféle szauna. Nyáron érkeztünk, mégis fel volt fűtve mindkettő, onnantól kezdve reggel-este ki sem tudtak csalni onnan. Általában hatkor keltem, óvatosan kinéztem a házból, ha meg voltak a kutyák kötve, azonnal az uszodához mentem, úsztam pár hosszt, aztán félórát ültem vagy a gőzben, vagy a száraz szaunában. Aztán csobbantam egyet a hideg medencében, indulhatott a nap.
Kezdetben abból állt egy-egy napunk, hogy először másfél-két óra hosszat reggeliztünk, aztán sétáltunk egy nagyot, persze akkora területen voltunk elhelyezve, hogy akármennyit gyalogoltam, soha nem találtam kerítést. Egy óra után kaptuk meg az ebédet, akkor már általában valai kijött hozzánk az intézettől, többnyire olyan főnök, aki ráért úgy tenni, mintha foglalkozni akarna velünk. Késő délután jöttek még további mérnökök is, de teljesen egyértelmű volt, hogy csak vodkázni akarnak, ezzel mentünk neki a vacsorának, aztán az estének. Hálátlan dolog, de akkorra ezeket a köröket én már nagyon untam, amúgy sem vagyok nagy iszákos, két százgrammos vodkától kifekszem. Ezért aztán leléptünk a lengyel srácokkal, tengóztunk a tornacsarnokban, vagy teniszeztünk.
Egyébként nem panaszkodnék az ellátásra, reggelire általában valamilyen halat adtak, főtt tojást, mézet, sajtot, mindenféle savanyított dolgot. Ebédre mindig volt dús zöldféle leves, töltött tészták, néha emberes sültek, édességek. A vacsorát nem túlozták el, többnyire a délről maradt dolgokat adták fel újra, kicsi adagokra bontva, sokféle ételt. És persze mindenhez fekete tégla kenyeret. Viszonylag jól összebarátkoztam a többiekkel, rajtam kívül egy idős magyar mérnök volt, két romániai szász tanárember, hárman jöttek Bulgáriából, hárman az NDK-ból, ezek folyton a román szászokkal lógtak. Én meg a lengyel srácokkal haverkodtam, korban ők álltak hozzám közel, nemrég végeztek, jó arcok voltak, ma is levelezünk.
Végre aztán találtak nekünk való feladatot az intézetben, én a magyar kollégával egy tizedik emeleti irodát kaptam, mahagóni színű íróasztalt, Lenin képet a falra, süket telefont. Kaptunk rajzgépet beton ellensúllyal, szalmiákos fénymásolót, kiégett csövekkel. A falon volt még persze egy orifon is, néha recsegett valamit oroszul, öt hónap alatt sem tudtam megérteni, mit mond.
Általában hétfőn és szombaton csak üldögéltünk az irodában, de szerencsére a többi napra terveztek programokat, különben hamar tökönszúrom magam.
Az Ermitázsra voltak a legbüszkébbek, ja, Örökség, persze. A magyar kollégával meg is beszéltük magunk között, milyen csinos kis örökség ez, vagy az orosz arisztokratáktól vették el, vagy a háborúban szerezték. Mindenesetre kicsit ahhoz hasonló, mintha valaki leölné anyját-apját, hogy dicsekedhessen, mennyire árva. Ezt az öreg mérnök igen halkan, szinte a bajsza alatt mormogta el, nem volt divat szidni az oroszokat, pláne vendégségben náluk. De valahogy tényleg érdekes volt, ahogy a rengeteg teremben a fél világ műkincseit kiállították, odakint meg sorban állt a város kenyérért, tejért, vodkáért.
Egyik péntek délután jöttek először a sportolók, két Latvia busszal, úszóedzést, műugró edzést tartottak, csak vasárnap este indultak vissza. Egyetemisták, főiskolai hallgatók voltak, a tanterem melletti barakképületben aludtak. Külön konyhájuk volt, nem a mi széle-hossza egy szakácsnőink főztek rájuk, hanem saját magukat látták el. Hajnalban már vagy a futópályán, vagy a tornateremben gimnasztikáztak, vagy a medencében taposták a vizet. Négy srácon kívül tizenkét lány jött rendszeresen, biztosan készültek valamilyen szpartakiádra, vagy a fene tudja mire.
Én kizálólag arra készültem, hogy bármi lesz is, összejövök valamelyik lánnyal, a hajóút óta nem voltam nővel, reggelente sátorban ébredtem a hasztalan merevedések miatt. Már komolyan azon meditáltam, körbeudvarolom valamelyik szakácsnőt, szerencsére a lányok sokkal formásabbak voltak. Nem volt egyszerű a közelükbe férkőzni, az edzőik elég határozottan zavartak el a fenébe, szinte az összes sportlétesítményt kisajátították. Maradt a szauna, esténként a lányok is lejöttek izzadni. A klasszikus finn szaunát kedvelték, csak egy abroszt csavartak maguk köré. A lengyel srácokkal már majdnem szétfolytunk, alig kaptam levegőt, mert mikor bejött egy-egy lány, első dolga volt vizet loccsantani a kőre, csípte az orrom. Nekem a feketehajú, mosolygós Lány tetszett nagyon, mindegyik csinos volt, de a Lány sugárzóan szép. Lopva sandítottam rá, egyenesen, derűsen nézett vissza, szája sarka felfelé hajlott. Nem is beszélgettünk benn, mikor már végem volt a hőségtől, kibotorkáltam, merülnöm kellett.
A medence mellett üldögéltem, mikor mellém ült a Lány, kérdezett valamit, de csak annyit értettem belőle, hogy hideg lesz, vagy volt, vagy mittudomén, csak az arcát néztem. Inkább latinos, mint szláv arca volt, fentről keskenyedett lefelé, magas homlok, szép ívű szemek, egyenes, vékony orr, telt ajkak, hegyes áll. Mosolygott csak, mikor gagyogni kezdtem, pedig tizenhárom évig tanultam az oroszt, nyelvvizsgát is tettem, másként soha nem küldenek ki erre az útra. De egy értelmes szó nem jutott eszembe, csak ott üldögéltünk. Hagytam beszélni, egyenes háttal, lábát a medencébe lógatva, félig felém fordulva ült, csúnya daróc törölközőt tekert magára, de így is átsejlettek kemény mellei, feneke sem folyt széjjel a kövön, alig vesztett formájából. Közben a többiek is kitámolyogtak a szaunából, ugrottak sorra a vízbe, nagy pancsolást csaptak.
Külön vacsoráztak, alig vártam, hogy véget érjen, szerettek vacsora után énekelgetni, gitározni, nagyokat nevettek. Én elég pofátlanul nyitottam be hozzájuk, páran vettek csak észre, nem foglalkoztak velem. A Lányhoz léptem, fölállt a lócáról, kimentünk a barakk melletti hintához. Nem beszélgettünk, nézett a szemembe, fogtam a kezét, néha megbirizgáltam a bajszommal az ujjai végét. Ültünk a hintán, kicsit bizarr volt a júliusi fehér éjszakában szavak nélkül ismerkedni. A Lány az ölembe hajtotta a fejét, simogattam a homlokát, szemöldökét, fölnézett, mosolygott, haja szétterült a combomon.
