Tizenkét éve támogatok egy alapítványt,  ami gyermek egészségüggyel foglalkozik, segít beszerezni eszközöket, elhelyezni a vidéki szülőket, ha gyerekük mellett akarnak lenni a kórházban. Érdekesen ismertem meg a kurátorasszonyt, a pesti lakásomat akartam eladni, hirdettem címlapon, feltűnő helyen, hátha gyorsabban elkel. Jöttek is telefonok, de amint kiderült, hogy nem cserélek, és csak pénzt fogadok el, megrettentek a vevők. Egy hölgy viszont eljött a lakást megnézni, tetszett neki, nagyjából meg is egyeztünk, azt kellett megvárni, hogy eladja a sajátját.

Más komoly érdeklődő nem volt, néha telefonált a hölgy, megvan-e még a lakás, az övé sajnos szintén, végül fél év után elállt a vételtől, közben én is lemondtam az eladásról. Vidéken lakom, nincs időm felszaladgálni, ha valaki nézezőldni jönne. Viszont a sok telefonbeszélgetés alatt kiderült, hogy a doktornő gyerekkórházban dolgozik, mindig onnan hívott, későn este, akkor ért rá jobban csevegni. Valahogy megemlítette az alapítványt, mondtam, támogatnám. Küldött egy silabuszt, mit csináltak eddig, mit szeretnének ezután, hatott rám a dolog, el nem tudtam képzelni, milyen szar állapotok vannak a gyerekellátásban.

Rábeszéltem magam egy kisebb összegre, nagyon meglepődtem, mikor jött egy meghívó, sajtótájékoztató keretében adták át azt a készüléket, amihez én is fizettem valamennyit. Nem mentem el, de felhívott a hölgy, és hosszan hálálkodott, tiszta zavarban voltam. Aztán még sok kisebb-nagyobb összeget utaltam az évek alatt, attól függően, mennyire volt eredményes munkám.

Sosem mentem el az éves rendezvényükre, pedig hívtak, és utána jött a levél, telefon. Szinte mindig a doktornő hívott, bizalmas, szinte baráti viszonyba kerültünk telefonon. Nagyon értékeltem nála, hogy az utolsó fillérig arra fordította a begyűjtött összeget, amire éppen gyűjtöttek, az alapítvány működési költségeit saját zsebből állták.

Két éve aztán egy másik hang jelentkezett, bemutatkozott, Dr. .... Hajnalka. Korrekt módon beszámolt a pénzről, és közölte, hogy novembertől ő az alapítvány elnöke, az én ismerősöm kiköltözött Írországba a gyerekeihez, unokáihoz. Az alapítvány éves sajtótájékoztatóját január végén tartják, szeretné, ha mindenképpen elmennék a fogadásra, szeretne megismerni, és személyesen megköszönni, satöbbi. Volt valami érdekes a hangjában, mély, mosolygós alt, de egyben nagyon friss, fiatalos. Hát jó, megígértem, legföljebb lemondom, ha valamiért meggondolom magam.

Kaptam hát meghívót, az egyik drága pesti szállodában lesz a fogadás, ha igényt tartok szállásra, jelezzem, mert későn kezdődik, és menüválasztásos vacsora is lesz, borlappal, öltözet black tie. Nabazmeg, eddig ilyen nem volt, persze ha tartottak volna, akkor sem mozdulok rá ilyesmire, pont azt bírtam bennük, hogy nincs flanc, nem szórják a pénzt.

Felhívtam duzzogva az új számot, már kezdtem lebaszni Dr. Hajnit, mikor aranyosan leálított. Elmondta, hogy a szálloda vendégei leszünk, mert már tizenöt éve támogatják az alapítványt, szeretnének így kitenni magukért, a meghívón rajta is van mindez, persze addig nem jutottam el az olvasásban.

Ezek után muszáj volt nekem is megjelenni, főleg, hogy megígértette velem, ott leszek, csak úgy fogadja el a bocsánatkérést.

A hivatalos részen aztán hamar túlestünk, miután lelépett a sajtó, elkezdtünk ismerkedni, sokan voltunk. Kicsit feszengtem a kölcsön szmokingban, de ahogy elnéztem, nem én voltam az egyetlen, aki ritkán vesz föl ilyet. Néhány arcot ismertem tévéből, de a legtöbb vendég magamfajta kenyérkereső volt. Megtaláltam az asztalomat, a kis névkártyákon mindenki doktor volt körülöttem. Na, itt érdekesen fogunk csevegni, mindegy, ha már eljöttem, mindenképpen megismerkedek Hajnalka doktornővel. Korábban azt reméltem, hogy az a nő lesz, aki a beszámolót tartotta, vagy az, aki a recepció mellett fogadott minket, de nem stimmelt a hangjuk sehogy sem.

Asztalnál derült ki, hogy egymás mellé kerültünk, csak asszonynevét írták ki. Magas, csinos, negyvenes, elegáns nő, szorosan feltűzte a hosszú haját, ahogy felálltam az asztaltól, mosolyogva nyújtott kezet. Lánynevén mutatkozott be, közben megérkeztek a többi asztaltársak is, a többiek már ismerték egymást. Vacsora közben Hajni szinte csak velem foglalkozott, de a többi vendég is érdeklődött, hogy megy az üzlet, okoz-e gondot a politika, elvoltunk. A hotel igazán kitett magáért, semmit nem vittek ugyan túlzásba, de minden a helyén volt, hangulat, zene, ételsorok, borok.

Már leszedték az asztalt, mikor Hajnalka szólásra emelkedett, ahogy fellépett a mikrofonhoz, kivillant izmos lábszára a hosszú ruha alól. Nagyon kellemes hangon beszélt, mély hangja van, de dallamosan mély, nem amolyan rekedtes, hanem mézesdió, finom, andalító, nyugtató.

Pont azt kerestem, kire emlékeztet a hangja, mikor felolvasott három nevet, köztük az enyémet is. Kihívott a mikrofonhoz minket, átadott egy-egy emléklapot, láttam, hogy harmadik vagyok a legfontosabb támogatók közt, ezt nem gondoltam volna, két cég előzött meg. Persze, én is a cégeimtől vettem ki azt a pénzt, amit utaltam, igaz, mindig a személyes számlámról. Ezt el is akartam mondani a többiek után, de annak ellenére, hogy egy ideig abból éltem, ha beszéltem sok ember előtt, most csak sematikus dolgok jutottak az eszembe. Inkább megköszöntem a lehetőséget, és így tovább, nem volt valami eredeti, de mondom, talpig pirultam éppen.

Az asztalnál Hajni segített ki a zavaromból, kicsit beszélgettünk a borról, aztán hívott táncolni, a parketten már mozgott néhány pár. Amolyan szalon-jazzt játszottak, a kölcsön cipő szokatlan helyeken szorított, Hajni úgy fordult hozzám, mintha ezer éve ismernénk egymást. Végig a szemébe nézve beszélgettünk tánc közben, jó illata volt, hosszú combja néha súrolta az enyémet. Aztán megint ittunk, a többi doktornővel is táncoltam, de mindig Hajninál kötöttem ki újra.

Tényleg későn lett vége a partinak, nem akartam utolsónak maradni, két óra felé körbejártam az asztaloknál, elköszöntem a még beszélgető vendégektől. Hajni elkísért a recepcióhoz, megkérdezte, biztosan haza akarok-e menni, foglaltak nekem szobát. Én nem akartam a hotelben éjszakázni, hatszáz méterre van egy lakásom, mondtam, ott alszom inkább.

Hajni kezet nyújtott, keményen, határozottan rázta meg az enyémet. Jó meleg keze volt, alig bírtam elengedni, csak szorongattam, akartam valamit mondani, de beragadt az agyam, ahogy néztem a csillogó szemeit, mosolygó száját. Lassan elhúzta a kezét, éppen akkor, mikor elképzeltem, milyen lehetne csókolni, vajon pofán vágna, vagy sem. Mosolyogva lépett hátra, indult vissza a terembe, néztem, ahogy ringó csipővel lépked, az ajtóban megállt, és felemelt kézzel intett.

A kis lakásomban kurva hideg volt, hiába csavartam fel a fűtést délután, nem volt ideje felmelegedni. Ami pokrócot találtam, minddel betakaróztam, közben azon filóztam, mi lett volna, ha maradok a hotelben, hátha összejött volna valami. Álmodik a nyomor, baszki, aludjál, zörgött a fejemben, de nem tudtam elaludni. Mint kamaszkoromban mindig más lányé, ha szerelmes voltam, most Hajni arca volt előttem, karcsú alakja, meleg háta, hosszú, illatos haja.