Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Feri komám már egy éve melózott Pesten, a valahanyadik ÁÉV egyik billencs Zilét vezette nappal, este meg fusiban taxizott egy sárga ezerkettes Zsigulival. Ez utóbbi kimondottan egészségtelen volt, nem pont a sötétben való vezetés miatt, hanem a többi fuser taxis tűrte nehezen. Néha leöntötték a kocsit kromofággal, egyszer meg jól elverték Ferencet, vegye már észre magát. Ferit persze nem olyan fából faragták, hogy lemondjon egy tuti boltról, a szó szoros értelmében fölverekedte magát a személyszállítás magasabb, adómentes berkeibe. Benzinre nem igazán volt gondja, a Zil normája kék benzinből volt vagy hetven liter száz kilométerre, plusz a városi szorzók, ennek közel a felét lehetett megspórolni okos vezetéssel. 

Ferenc tehát jól élt, én akkoriban dolgoztam a Kőolajnál, ahol kétszer annyit kerestem, mint a szüleim együtt, plusz a maszek munkák, nekem sem volt gondom panaszra. Akkor már második autómat nyűttem, kényelmes Lada 1300 limousint, amibe átoperáltuk egy torinoi Fiat motorját váltóstul, sportosabb lett kicsit. Ferenc néha lejött hozzám Szegedre, jól érezte magát, kiszaladtunk Szabadkára farmerért, kvarcóráért, cigarettáért, ezek univerzális fizetőeszközök voltak ám, bárhol átvették, jópénzért.

Ferenc is hívott folyton Pestre, egy augusztus huszadika előtt föl is mentem hozzá. A munkásszállón nem alhattunk, de nem is akartunk volna, kivettünk két szobát a Rákóczi úton, a Metropolban. Régi, patinás szálló volt, magas plafonnal, régies ablakokkal, a kicsi dohányzóasztalon sajátcímeres levélpapírral. Becuccoltunk, átöltöztünk, és Ferenc bevitt a tutiságba. A Budagyöngyében kezdtünk, televolt mindeféle popper sráccal, tudják, olasz, kétszín cipő, élrevasalt gatsby párhuzamnadrág, színes, műszálas ing, a második és harmadik gomb közé dugott nyakkendő, hátrafésült, zselézett haj. A lányok valahogy hiányoztak, nem tudtunk táncolni, mentünk tovább, amúgy is húsz perc alatt kétszer is lenyomták a Sunshine Reggae dalt (gimigimi, gimidzsasztalillöszmájl), untuk, a kocsiban is az szólt. Átballagtunk a Randevúba, ez egyfajta kör alakú diszkóbár volt, két szinten nyomták, a földszinten farmer kertésznadrágos csávók, jojóval játszottak, fújták a lufit donaldkacsás rágóból. Az emeleten fehéröltönyös arab srácok hangoskodtak, Feri köszönt nekik, már mindet fuvarozta, itt tanultak Magyarországon, szórták a pénzt. Veszélyesek voltak, csak a maguk bandáját szerették, aki megsértette őket, kapott egy fülest az ujjak közé szorított zsilettpengével, hogy kilukadt az arca. Lőni is szerették a pengét, valahogy inkább elkerülték őket. Egyedül a lányokkal jöttek ki, sok magyar lányt vittek haza Afrikába, pompát és jólétet ígérve, aztán majdnem mind hazajött egy idő után, ha tudott. Nem európai módon bántak a naiv lányokkal, csak úgy arabosan, egy nő negyven teve, kábé annyi joggal. Feri nővére is pórul járt, de erről máskor.

A Randevút sem szerettem, túl sok volt a füst, zaj, léptünk hát tovább. Ferenc barátnője, Andi pultos volt a Margithíd nevű videódiszkó bárban. Ez egy kimondottan menő hely volt a híd pesti végén, csak rossz volt parkolni, a közeli pártbizottságnál volt üres hely, de elzavartak a kormáynőrök, elvittük a kocsit a Pozsonyi út végére a Jászai Mari térre. Andrea nem nagyon tudott velünk foglalkozni, sok volt a vendég, inkább lementünk egy szinttel lejjebb, fasza táncpódium volt, üveglapok alatt színes lámpák világítottak fel, persze az uv is játszott, stroboszkóp, de a legjobb a zene volt, igazán igényes hang. Jól szólt, érződött, hogy profi a hangtechnika. Máshol csak a hangerőre figyeltek, aztán még másnap is sistergett az ember füle, itt meg jó volt a magas, pláne a basszus, működött, na. Csörögtünk is a hangulatlányokkal, nekik csak annyi dolguk volt egész este, hogy mindig táncoljon velük valaki, és ha leült, azonnal rendeljen valamit. Gondolom, volt az a pénz, amiért mást is vállaltak, de semmi közöm ehhez, nem próbáltam tesztelni.

Hajnal felé zártak, megvártuk Andit, aztán elmentünk a barátnőjéért, akit szintén Andreának hívtak, és a Fekete Macska diszkóban dolgozott, ha jól emlékszem a Knézich utcában. Hú, de aranyos kiscsaj volt, pont az esetem, mosolygós, arányos, kedves, akkor ismert meg és egyből megpuszilt, nagyon tetszett. Megvártuk, amíg fellép, háttértáncos volt egy egyszerű showban, piszok magasra tudta dobálni a lábait. A Metropolban még nyitva volt a bár, a recepciós nem foglalkozott velünk, ittunk valamit, aztán fölmentünk a szobánkba. Ferinél volt pezsgő, becsempészte a bőröndben, jólesett, persze nem volt hideg. Andi és Ferenc gyorsan egymásnak estek, mintha ott sem lettünk volna, kicsit zavarba is jöttem, Andrea csak mosolygott rajtam. Odaült az ölembe, csókolóztunk, Feriék közben nagyon beindultak, kezdtem magam kellemetlenül érezni, bár volt valami inspiráló abban, ahogy barátom szeretkezését hallom, ilyen élményem addig nem volt. 

Andrea nagyon készséges, szinte profi kedves volt, mintha már hónapok óta ismert volna, izgett-mozgott az ölemben, megérezte, hogy keményedek. Odanyúlt, elsütöttem egy rossz poént: Az a kulcs csomóm..., súgtam a fülébe, kiugrott az ölemből, haragosan nézett. Hülye vagy, mondta, mikor meglátta, hogy a szálló bazinagy kulcsa az asztalon van, és tényleg fickósodom. Alig bírtam megbékíteni, kimentem utána az erkélyre, mögé álltam, simogattam a haját, a vállát, átkaroltam hátulról, ringattam kicsit. Lassan szembefordult velem, összemosolyogtunk, csókolóztunk. Menjünk át hozzám, kértem, átvittem a szobámba, az ajtóban felemeltem, az ágyra dobtam. Nagyon szép volt, ahogy haja szétterült a párnán, karjai a feje alatt, gyönyörű melle megfeszült. Felcsúszott a blúza, a hasa kilátszott, beledugtam a nyelvem a köldökébe.

Aztán följebb csúsztam, csókolóztunk, egyik kezemmel a fejét tartottam, a másikkal simogattam. Nagyon finom, feszes volt a bőre, a haján még érződött a diszkó füstje, a jellegzetes klubszag. Lassan levettem a sortját, fehér tangát viselt alatta, a fogammal húztam le róla. Szerette a nyelvem, neki finom volt az illata, érdekes az íze. 

Rutinosan harapott rám, ő volt a második nő, aki örömmel kapta be, mondjuk a többieknél nem erőltettem, ha maguktól nem mozdultak rá, nem forszíroztam. Andrea hosszan és kitartóan dolgozott rajtam, de nem akartam mindjárt ezzel felavatni, hasra fektettem, az ágy széléhez húztam, hogy leérjen a térde, és hátulról hatoltam belé. Nagyon szép látvány volt a feszes feneke, alig tudtam magam visszatartani. Hanyattfeküdtem az ágyon, addig lovagolt, amíg sikerült kielégülnie. Hosszan élvezett, nagyon büszke voltam magamra, nem mindig sikerült első alkalommal eljuttatni a csúcsra egy nőt. 

Kicsit hagytam pihenni, aztán hasrafektettem, és ismét hátulról vettem birtokba, összezárta a lábát, úgy szorított, mély torokhangon dorombolt, mikor én jutottam el a csúcsra. Sokáig feküdtünk egymás mellett, később Feriék osontak be egy üveg konyakkal. Mizújs, kérdezte Feri barátnője, hogy vagytok? Andreám csak mosolygott, én nem számítottam vendégre, arra pláne, hogy Andi mellém ül, és a takaró alatt megkeresi a farkam. Finoman húzgálni kezdte, Feri meg Andreát kínálta konyakkal közben, csak úgy lógó cerkában, minden szégyenérzet nélkül. Hát, ez itten egy megszokott felállás lehet gondoltam, mindig cserélünk, mondta Andreám nevetve. Mindig? néztem Ferenc barátomra, aki közben nekem is adott egy poharat, ki is ittam azonnal. Andi bebújt a takaróm alá, Feri Andreám mellét kezdte simogatni. Fú, ez nekem sok, mondtam, kimásztam Andi alól, meglepődve néztek. Mi a baj, ne gyerekeskedj már, mondták a lányok, szeretjük kettővel egyszerre. Ferenc csak nézett felhúzott szemmel. Igyál még, lazuljál. Hát, inkább nem, add ide a kulcsod.

Átmentem a másik szobába, félórát zuhanyoztam, de még utána is ragadósnak éreztem a bőröm. Reggel kocsiba ültem, alig tudtam lelépni Pestről, mindenütt forgalomterelő rendőrök álltak, délután értem Szegedre. Nagyon jó volt Andreával, és volt már dolgom egyszerre két nővel, de nem közvetlenül egy másik férfi után. A barátom pedig szent, soha nem tudnék lefeküdni a csajával, nem én.

Egy hét múlva azt vettem észre, hogy tízpercenként kell pisálnom, nagyon rossz volt, a cégnél ugrattak, hogy így kezdődik a tripper. Egy nagyon rendes kislánnyal jártam akkoriban, szerettem hazakísérni, de az ágyig nem jutottam el vele, féltem, hogy tényleg összeszedtem valami kórságot. Kértem az üzemorvostól beutalót a Zöld Sándor úti klinikára, két órát álltam sorban mindenféle bőr- és nemibajos között, az orvosírnok majdnem leköpött, amíg kitöltötte a kartonomat. Pisáltattak, a doki vért vett, nézték a farkam, nem volt egy felelmelő élmény. Két nap múlva kellett visszamenni, akkor már kétpercenként jártam vizelni, de csak meleg levegő jött. Nagyon szar volt, már készültem, hogy felgyújtom a Fekete Macskát, mikor közölte a doki az eredményt: nem tripper, hanem valamilyen gombafertőzés. Felírt kétfajta gyógyszert. Két hétig tartsa kordában a cerkát, ha nem múlik el, le kell vágni, ezzel zavart el a rendelésről. 

Elmúlt.

 

Szerző: ekkerjoz  2009.02.19. 00:00 komment

Címkék: város anális szex biszex andrea orális szex

süti beállítások módosítása