Szilveszterkor ismerkedtünk meg, akkor éppen Szolnokon laktam. A Kőolaj bérelte a lakást, cégautót kaptam, a környékbeli gázkutakat kellett ellenőrízni, megírni a jelentéseket, jó buli volt. Amúgy is szeretek a szabadban, kötetlenül melózni, a hivatal, vagy a gyári duda sosem tetszett. Az előfelvételit elsumákolta ugyan a cégem, de diploma után minden percben vártam a behívót, amolyan "carpe diem" módra nem voltak a sereg előtt komolyabb terveim.
A szilveszteri bulira is csak úgy beestem, egy régi, belvárosi lakásban tartották, valamelyik kollégám említette a cégnél, hogy ha akarok, nézzek el arra. Nem találtam meg a fickót, csak hivatkoztam rá, a házigazda így is örömmel fogadott, vagy nekem örült, vagy a szatyornyi italnak, nem akartam üres kézzel menni.
Sokan voltak, sokkal több lány, mint fiú, nem ismertem senkit. Megkerestem a konyhát, ettem pár szendvicset, ittam valamit, kimentem az erkélyre bámészkodni. Hideg volt, esett valami apró szemű hó, azon meditáltam, hogy mégis Szegeden kellett volna a cégnél, vagy Pesten a haverokkal szilveszterezni, ez itt nem valami nagy élmény lesz.
Két lány jött ki konfettit szórni, jó kedvük volt, megdobáltak engem is, fújták a dudát az arcomba. Gyere táncolni, hívtak, benn ment a Limbó-hintó, kezdtem magam jobban érezni. Sokat táncoltam mindkettővel, sőt másokkal is, de ezek ketten mindig újra lecsaptak rám. Éjfélkor belémkaroltak jobbról-balról, meghallgattuk a Himnuszt, koccintottunk, körbejártunk, mindenkit összepusziltunk, mondom, nem ismertem senkit. Éjfél után virsliztünk, megint szórtunk az erkélyről vagy tíz kiló szalagot, dudáltunk, mint állat. Lassan elfogyott a pezsgő, nekem volt még otthon vagy két üveg, mondtam a házigazdának, elszaladok érte. Hozzál, amit csak tudsz, hát jó, vettem a dzsekim, erre odajött a két lány, hová mész? Hozok valami italt. Megyünk mi is. Gyertek.
Lenn a kocsit belepte a porhó, meg a millió konfetti, beültek a lányok, dudáltak, vihánckodtak. A feketehajú mellém ült. Ilyennel tanulok vezetni. Hát, Lada, jógép. A tiéd? Nem, a cégé, csak vezetem. Sofőr vagy? Aha, sofőr, is. Hazamentünk hozzám, tetszett a lányoknak, a fekete volt Erika, a barna Mariann, fenn derült ki. Tévéd nincs? Nincs, nem szoktam tévézni. Akkor videód sincs? Az sincsen, ilyen csóró vagyok. A lányok összenéztek, akkor menjünk, mondta Mariann. Ahogy mentünk vissza a buliba, Erika szólt rám. Itt fordulj be jobbra. Egy térre értünk, a friss havon semmi nyom nem volt, csak pár jelzőkaró, amit az autós oktatók használnak. Vezethetek, kérdezte Erika. Most? Aha, persze. Hát, vezess. Az új év első óráit azzal töltöttem, hogy Erikát tanítottam beállni garázsba előremenetben, szlalomoztunk, beálltunk padkához, jobbra-balra, jól ment neki. Mariann persze az első negyedóra után elsétált duzzogva, magunkra maradtunk. Erika tényleg ügyes volt, ha előre kellett menni, puszit dobott, és nagyon elégedett volt magával, mikor megdícsértem .
Tolatni viszont nem tudott. Egyszerűen nem tudta felfogni, merre forgassa a kormányt, nekiment minden karónak, szűk volt a széles aszfalt, rosszul bánt a pedálokkal, pedig, mondom, ha előre mentünk, ügyes volt. Egyre jobban elkenődött, egyre többet hibázott, folyton lefulladt, már egyenesen sem tudott tolatni. Gyere, szálljunk ki, mondtam neki. Kiszállt, lógatta az orrát, soha nem fogok levizsgázni, majdnem pityergett. Gyúrtam egy hógolyót, dobálni kezdtük egymást, de kesztyű nélkül hamar átfagyott a keze. Kézen fogtam, két tenyerem közé vettem a kezét, úgy húztam közelebb, nem bánta. Dörzsölgettem, melengettem a kezét, ráleheltem, belecsókoltam a tenyerébe.
Csókolóztunk, nagyon hideg volt az orra. Menjünk mi is, mondta. A buliba, vagy hozzám? kérdeztem, nagyon meglepődött, a buliba, mondta sértődötten. Ejnyebaszki, gondoltam, nem szabad ennyire lerohanni valakit, ez hülyeség volt. Hát jó, de előtte tanulj meg tolatni. Minek? Mert aranyos vagy. Visszaült a vezetőülésre, figyelj, ha előre mész, a kocsi arra fordul, amerre a kormányt fordítod, igaz? Az a varázslat, hogy hátrafelé is ugyanez van. Nézett, koncentrált, járt az agya, próbáld ki, menni fog. Nem ment. Csibém, akkor próbáld meg a kocsi sarkával megcélozni a karót, és ha olyan félméterre vagy, fordítsad vissza a kormányt. Így sem ment, nagyjából itt tartottunk, mikor valaki rávert egyet a kocsi tetejére.
Két rendőr állt mellettünk, nagy szürke műbőr kabátban, havas usánkában, zseblámpával. Szépjóestét, papírokat. Odaadtam a szeméyit, forgalmit, megbízólevelet, Erika is előkotorta a személyi igazolványát. Eltartott egy darabig, mire kiolvasták, a hölgy hol lakik, anyja neve, Erika mondta, ahogy kell. Magáé a kocsi? kérdezett engem a másik, na szálljon ki.
Mit csinálnak itt éjszaka, nem is vezethetne a hölgy, nincs jogosítványa. Nézze, mondom neki, nagyon szeretne jól vizsgázni, nem csináltunk semmi rosszat, látja, nekem hivatásos jogsim van. Oktató? Nem vagyok oktató, csak szeretem ezt a kislányt, el akarom venni feleségül. Néz a rendőr, recseg rajta a kabát, ahogy keresgél a zsebeiben, oldaltáskájában a büntetődossziéja után. Lajos, kérdi a másikat, feljelentsem? Lajos is odajön. Leheljen csak rám, mondja nekem, rálehelek. Ittam vagy két pohár pezsgőt egész este, de nem riad vissza a párás lehelettől. Na. Maguk itten szabálysértést követtek el, de az új évre való tekintettel most csak figyelmeztetést kapnak. Húzzanak hazafelé.
Húztunk. A buliban már nem volt senki. Hazavihetlek? kérdeztem a lányt. Kinn lakott a ligetben, a Tisza túloldalán egy kisziskolában, a kapunál őrök voltak. Haragszol? Nem haragszom, de miért mondtad a rendőrnek, hogy el akarsz venni feleségül? Nem válaszoltam, csak megfogtam a kezét, belecsókoltam. Adott egy puszit, kiszállt, szinte beugrott a didergő kapus mellett.
Másnap a kollégám kérdezte, miért nem mentem el hozzájuk, mondom, voltam baszki, te nem voltál ott. Eltartott egy darabig, mire kiderült, hogy teljesen rossz lakásba csöngettem be, még az utca sem stimmelt, Táncsics helyett Damjanich, fogalmunk nem volt, kinél szilvesztereztem. Este kimentem Erikához, kerestem, de nem tudtam a vezetéknevét, elzavartak a portáról a fenébe.
Vasárnap is arra mentem, hátha okosabb portás lesz, olyan sok Erika nem lakhat egy ilyen helyen téli szünetben. A kapunál lányok beszélgettek, köztük Mariann, rendes volt, megkereste Erikát. Rettentő csinos volt, elmentünk gesztenyepürét enni valami cukrászdába, egy sarokra volt a cég irodájától. Sokat dumáltunk, lesétáltunk a Tisza hídig, vissza, aztán hazavittem. Sok ilyen randi jött még, szerettem vele lenni, okos lány volt, mindenről lehetett vele beszélgetni. Arra nem jöttem rá, hol dolgozik, minek lakik kisziskolán, egyszer megkérdeztem, de másról kezdett beszélni, hagytam a témát.
Moziba, színházba jártunk, eltelt pár hét, mire ismét szóbahoztam, hogy feljöhetne hozzám, rendes leszek, jófiú. Akkor meg minek? poénkodott, na végre, jó úton járunk, gondoltam. Akkoriban magamra főztem, elég sokat laktam albérletben, megtanultam, úgy-ahogy. Most viszont inkább készen vettem vendéglőből kaját, kitakarítottam a kecót, az asztalra gyertyát tettem. Teljesen fölösleges volt, Erika nem enni jött, amint belépett az ajtón, szinte brutálisan nekem esett. Remegett a szerelemért, idősebb volt nálam valamivel, de még szűz. Biztosan elhatározta magát, ha nem most, akkor soha, úgy tépte le rólam a ruhát, elszántan húzott magára. Nem tudtam, hogy még nem volt férfival, fájt neki elsőre, nekem is, riadtan néztem rá, de kis idő után mozogni kezdett, míg el nem mentem.
Oldalra fordult, háttal nekem, mögébújtam, simogattam a haját, csípőjét, combját, forró volt a bőre, kicsit remegett a válla, ahogy megcsókoltam, azt hittem sír. Mosolygott, mikor hozzámfordult, de nem akarta újra. Simogattam, míg elaludt, reggel ébredtünk fel. Jó volt vele aludni, más lányok mindig lehúzták rólam a takarót, Erika álmában csak mosolygott, lecsukott szemhéja alatt ide-oda mozgott a szeme. Szerettem nézni, ahogy besütött a ránk a nap, és elért az ágyig, arra ébredt mindig.
Igazi szenvedélyes, buja nő volt, amit eddig elmulasztott a szerelemből, mindent gyorsan akart bepótolni. Alig vártam, hogy hazaérjek, mindig mással lepett meg. Egyszer a kádban várt, gyertyákat égetve villany helyett, akkor hagytuk abba, mikor kiestem a kádból, hanyatt a kőre, megcsúsztam egy fontos mozdulatnál. Máskor magassarkú cipőt, és csak egy selyemcsipkés felsőt viselt, nem jutottunk messzebb az előszobánál. Érzéki volt, ötletes, és szerelmes. Imádtam a finom bőrét, a pihéket a nyakán, a köldökét, a csípőjét, a hátán két gödröcske volt a feneke fölött, megvadultam, ha láttam.
Mindent ki akart próbálni, amit a szexről addig tudtam, megmutattam. Borotválta a hónalját, rábeszéltem, hogy lenn is borotválkozzon, nem akarta, segítettem. Először nem volt egyszerű, ollóval kellett rövidre vágni, aztán lassan borotválni, remegett a kezem, ahogy néha szétnyílt, izgalmas volt nagyon. Az is, mikor kérte, ő is hadd borotváljon engem, végigmeredtem a dolgot, sikerült baleset nélkül megúszni.
Mikor nem dolgoztunk, vagy szerelmeskedtünk, tanítgattam vezetni, vasárnaponként reggel már a téren voltunk. Egyszer az oktatója is kijött, megmutatta, milyen kötelező gyakorlatok mennek rosszul a lánynak, mire kéne gyúrni, hogy sikerüljön a vizsga. Hihetetlen türelme volt az öregnek, mégis felemelte a hangját, mikor ötödszörre vittük el a jelzőkúpot.
Sokat gyakoroltunk, mégis megbukott Erika a rutinvizsgán. El volt kenődve, nem akart gyakorolni. Duzzogott, hogy a munkájához kellene a jogsi, meg a lányok közül hányan levizsgáztak már, sajnáltatta magát, hogy milyen mulya.
Erre a nyomorult jogsira ment rá a kapcsolatunk. Nem akartam elhinni, hogy ennyire nincsen térérzéke, tényleg mindenféle idiótának volt jogosítványa, majd én megmutatom, hogy neked is lesz, bízd rám, bébi.
Gyakoroltunk, nem ment a tolatás, egyszerűen nem érezte a kocsit. Utolsó napon is már vagy másfél órája kínlódtunk, egyre hangosabban mondtam, merre tekerje a kormányt, richtig az ellenkező irányba ment, neki egy korlátnak, betört a hátsó indexbúra. Csúnyán kiakadtam, veszekedtem, elmondtam mindenféle bükkfaseggű tapló sofőrnek, csapkodtam a kocsiajtót.
Erika csak nézett szegény, nem is szólt, csöndesen elballagott. Aznap nem aludt nálam, én sem kerestem, gondoltam, majd megbékél. Másnap arra mentem haza, hogy elpakolta a ruháit, holmijait, semmi nem üres annyira nő nélkül, mint egy fürdőszobapolc. Kimentem a kisziskolához, a kapus annyit mondott, hogy eredjek a dolgomra, már ő is tudta, milyen tuskó voltam.
Hát, ha így, akkor legyen így, mit képzel ez a nő, nem fogok utána szaladgálni.
Nem a fenét, koslattam utána, mint egy kutya, de nem akart velem találkozni, Mariannal üzente meg, hogy csalódott, és vége. Szolnokon aztán más lány nem is akadt, egy héttel később visszahívtak Szegedre.
Erikát később csak a tévében láttam, valami kiszes főnök lett, nyilatkozott a híradóban, csini volt nagyon.
